3. rész- Megérkeztünk

A nem éppen kellemes álmomból egy hangos dörömbölés riaszt fel. Debora volt azt, miszerint ideje reggelizni. Kivánszorogtam az ágyamból és a szekrényben kerestem valami normális göncöt. Szerencsétlenségemre egy normális ruhát sem találtam ami megfelelne az ízlésemnek, ezért visszavettem az aratásnapi ruhámat. A hajamat egy sima lófarokba felkötöm.
Mire kiértem az étkezőbe meglepődve veszem észre hogy még csak a kísérőnk és a mentorunk van kint. Nem igazán érdekelt, hogy a körzettársam még nincs itt, nyugodtan leültem az asztalhoz, öntöttem magamnak narancslevet, és szemeztem egy gofri nevezetű étellel, csokiszósszal, tejszínhabbal és színes cukordarával a tetején. Debora szúrós szemmel rám nézett és mondta, hogy még ne egyek, mert meg kell várni Josht is. Amint kimondta ezeket a szavakat máris kint termett Josh elaludt fejjel, ásítozva. Némán leült velem szembe és szedett magának tojásrántottát. Végre megkóstolhattam a gofrit. Hmm... Ennél finomabbat még soha nem ettem. Igaz, nem számítunk szegény családnak a körzetünkben, de még nem igazán engedhettünk meg magunknak ehhez hasonló finomságokat. Észre veszem, hogy mindenki engem néz, mert tömöm magamba a gofrit. Josh és Vince csak röhög rajtam, Debora meg mérgesen motyog valamit a neveletlenségemmel kapcsolatban. Hát, ez van. Engem más módszerrel neveltek.
Miután befejeztem a gofrimat, kinézek a vonat ablakán és észre veszem, hogy nem a megszokott füves puszta suhan el mellettünk, hanem maga a "csodálatos" Kapitólium. Még soha nem jártam itt. Sokkal szebb mint a képeken. Rápillantok Joshra és nyugtázom, hogy nem csak engem nyűgöz le a város szépsége.
A vonat hangos nyikorgással megáll. A kapitóliumi emberek ujjongva fogadnak minket a vonatállomáson. Végignézek rajtuk, és magamban felteszem azt a kérdést, hogy hogyan tudnak ezek így felöltözni. Az egyik nőnek a haja szivárvány színű (!!), a másiknak a testéből a ruha viszont alig takar valamit. Lehet, hogy csak nekem ennyire slampos az ízlésem, vagy itt ez az elfogadott viselet. Nem is tudom, hogy miért akadok fenn ezeken az "apróságokon", hiszen a Kapitóliumban vagyunk.
Merengésemből Debora rántott ki, mert le kell szállnunk a vonatról. Rögtön megrohamoz minket a hatalmas tömeg, és ezer meg ezer kérdéssel árasztanak el minket. Például, hogy Josh és én járunk-e, vagy hogy nem akarom-e befesteni a hajamat xy színűre. Debora elküldi őket melegebb éghajlatra,- mellékesen amit furcsállok is, hiszen gondolom ő is így viselkedne hasonló szituban,- és ilyen módon haladunk az átalakító központ felé. Legtöbbször csak rájuk mosolygok és nem válaszolok a kérdéseikre. Ahogy látom Josh is próbálja követni a példámat kisebb-nagyobb sikerrel, és nemes egyszerűséggel félre löki az embereket akárhányszor csak elállják az utunkat. Én a helyében nem ezt tenném, mert így az emberek elpártolhatnak tőlünk és ezáltal támogatóink sem lesznek a viadal alatt. Ezen gondolatmenetem alatt érkezünk meg az átalakító központba, ahol átadnak minket a stylistoknak.